Húsvét Franciaországban

2019-03-15

Igen nagy ünnep a franciáknál a Húsvét. Sok hagyomány hasonlít a hazánkra is jellemző szokásokra, de azért vannak eltérőek is.

Easter-Eggs-1.jpgA hagyomány szerint Franciaországban a királyok kapták az országban fellelhető legnagyobb – az aktuális évben tojt (pondu) – tojást (oeuf). 

Az ajándékozásban a harangok (cloches) nagy szerepet játszanak, miszerint, hogy a Rómából visszatérő harangok tojásokat hoznak a gyerekeknek. Amik a kertek különböző pontjain vannak elrejtve, és a Szentmiséről hazatérve kell a gyerkőcöknek megkeresni a festett tojásokat.

Haux városában immár hagyománnyá nőtte ki magát, hogy Húsvét hétfőn több mint 5000 tojásból készítenek egy óriási rántottát és 1000 embert látnak vendégül ebédre a város főterén. A tojások száma évről-évre nő.

Ahogyan nálunk is, úgy a franciáknál is szokás ilyenkor sonkát főzni, de a magyar szokástól eltérően, ők fehérborban főzik meg a sonkát, amit tárkonnyal és petrezselyemmel ízesítenek.


Természetesen a sütemények sem maradhatnak ki a menüből.  Az egyik legnépszerűbb az elzászi cukros bárány, a lamala. (A szó báránykát jelent.) Ehhez külön üreges formát készítenek, amelybe beletöltik a kelt tésztát és így sütik ki.

 

Vocabulaire

la résurrection - feltámadás
la Cène - az utolsó vacsora
La sainte cène - őrvacsora
l'apôtre (m) - apostol
l'arrestation (f) - letartóztatás

la crucifixion - keresztre feszítés
ressusciter - feltámad
un disciple - tanítvány
monter au ciel - felszáll a mennybe
un passage - átmenet, átkelés, átjáró
la sortie d'Egypte - kivonulás Egyiptomból
le peuple hébreu - a héber /zsidó nép
subir qch - szenved valamitől
conduire par qn - valaki által vezet(ett)

Válassz francia nyelvtanárt magadnak!

A szolgáltatás bizonytalan ideig szünetel!

Francia tanulás blog

Francia kifejezések divatimádóknak

2019-05-16

Hoztunk 10 kifejezést, amit - bár biztosan sokan ismertek - de korántsem biztos, hogy mindenki tudja róluk, hogy eredetük francia.

Magázás franciául

2019-04-05

A francia nyelvben az udvariasságot és a magázást úgy lehet kifejezni, ha nem azt mondjuk valakinek, hogy tu (azaz te), hanem azt, hogy vous ( azaz Ön).

Húsvét Franciaországban

2019-03-15

Igen nagy ünnep a franciáknál a Húsvét. Sok hagyomány hasonlít a hazánkra is jellemző szokásokra, de azért vannak eltérőek is.